Mindig valami újat létrehozni, kreatívan kitalálni és megvalósítani az Ügyfél elgondolását úgy, hogy elégedett legyen
Az Euro-Épüsz 95 Kft 1995 nyarán született meg. Az alapító tagok azzal a nem titkolt szándékkal indították el, hogy munkájukkal színesítsék a Magyarországon, jelenleg még eléggé sivár és egysíkú bútorokról alkotta képét.
Ez csak első hangzásra tűnik egyszerű feladatnak, pedig egyáltalán nem az. Mindig valami újat létrehozni, kreatívan kitalálni és megvalósítani az Ügyfél elgondolását úgy hogy elégedett legyen, igen komoly feladat. Eddigi Ügyfeleink elégedettsége, és egyre bővülő Ügyfélkörünk azonban igazolja, hogy erre igenis szükség van.
Fő profilunk: igényes,minőségi és minden társadalmi réteg számára elérhető áron elkészített egyedi bútorok gyártása. Minden munkánk egyedi, és a megrendelő által elképzelt ötletet valósítja meg. Nincsenek sablonok, vagy előre elkészített bútorok. Ennek ellenére munkáink elkészítésének határideje mégsem hosszú. Értékeink közé tartozik, hogy munkáink során különös hangsúlyt fektetünk a rugalmas ügyfélkapcsolatra, a minőségi munkavégzésre, és a korrekt kiszolgálásra. Sikerrel tartunk lépést minden újítással ami a szakmát érintette az utóbbi években, és továbbra is célunk, hogy szolgáltatásaink naprakészek legyenek.
Ügyfélkörünk igen széles palettával rendelkezik, megtalálható közöttük a lakosságtól kezdve a több száz munkaerőt foglalkoztató közületekig.
Kérjük tekintse meg referenciáinkat, és amennyiben úgy ítéli meg segítségében lehetünk megálmodott bútora elkészítésében, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot.